Esőcsinálás: Illyés Gyula szürrealista kalandja

Egybehangzó kritikai vélemény, hogy Illyés Gyula igazán jelentős szürrealista versei már Budapesten, és főként a Dokumentumban jelennek meg.[1] Legfontosabb ezek közül éppen a rituális szemléletmódot megidéző, háromrészes Sub specie aeternitatis,[2] amelyiknek a második része igencsak szuggesztív címet visel: A költő nem énekel az esőről. Esőt csinál. Annak a performatív szürrealista szemléletnek a jegyében szólal meg tehát, amely Illyés más szövegeiben egyenértékűséget tételezett például a séta és az írás között.

Continue reading