Insiders see what others don’t. They are aware of the shades and details that might seem insignificant for others. But what are the differences when two insiders, namely André Breton and Sarane Alexandrian try to tell the same story: the story of surrealist art?
A Kolozsvári Román Nemzeti Színház nemzetközi fesztivált-találkozót kezdeményezett 2011 októberében, középpontban ezúttal a tíz éve elhunyt Gellu Naum életműve. A közönség sorain végignézve a választás egyértelműen sikerültnek mondható: igen sok bukaresti, párizsi arc bukkan fel a Gellu Naum személyes ismerősei közül: jó nevű szerkesztők, kritikusok, költők, művészek. És lehetőség van négy Naum-színmű megtekintésére is (Zenobia, Florența sunt eu / Firenze én vagyok, Insula / Sziget, óriáskivetítőn pedig az Exact în același timp / Pontosan abban a pillanatban). Continue reading
Emil Nicolae: Victor Brauner. La izvoarele operei. Hasefer, Buc., 2004.
Olyan kezdőmondat nem igazán van, hogy „az egyik legérdekesebb szürrealista festő”, vagy ha van, akkor ásításba fullad.
Kezdjük máshonnan: Brauner merész és radikális mítoszokat építő festő, értelmezői szerint „szürrealista hieroglifákat” fest, képei egyfajta szintaktikus gondolkodást hordoznak, erőteljesen nyelvi jellegűek.
Kis füzet, 32 oldal: Az új magyar művészet önarcképe – Az Európai Iskola sorozatának 7–8. füzete, katalógusokból és Bálint Endre írásából kikövetkeztethetőleg 1946-os megjelenéssel.
Az önarcképeknek van valamiféle vonzereje, különösen hogyha – kívülről nézve – van hozzá összehasonlítási alapunk: tizenhárom ember önarcképe egymás mellett, vagy egyazon művész tizenhárom önarcképe többet mond az emberről, mint egyetlen önarckép.
Saját nárcizmusával bajlódik a művész, miközben saját vonásait rajzolja; vagy akár büszkén vállalja, ha olyan.
Rozsda. Szerk.: David Rosenberg. Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2001.
Hatalmas képzőművészeti anyag, százhetven reprodukció 414 oldalon, első látásra Miró színeit és formáit, a negyvenes évekbeli képeken pedig Victor Brauner motívumait vélem felismerni.
