A vámpírok passzivitásáról

A vámpír Gherasim Luca könyvében passzív és aktív egyszerre. A könyv fordítója, Krzysztof Fijalkowski szerint e könyv vámpírfigurája leginkább a Lautréamont-féle Maldoror gótikus képzetköreivel rokonítható, nem annyira a régió népi hagyományaiból lép elő. Lucánál tehát egy „kultúrvámpír” az, akit láthatunk, de a megjelenítés ezen belül igencsak radikális, a szerzőre egyébként is jellemző módon.

A vámpír világa az árnyékokéval, a szellemvilágéval érintkezik, így kerül bevezetésre a könyvben, szoros összefüggésben egyébként azzal az erősen sugallt tézissel, hogy maguknak a tárgyaknak is van egy olyan világa, amit nem lehet tőlük elválasztani, és amely főként vágyakból és egyéb irracionális erőkből szövődik köréjük.

„Belépek a szomszéd szobába, kart karba öltve a tárggyal, árnyékok közt haladok és árnyékok kövületei közt, tükrök közt, amelyek nem tükrözik vissza képem, tekintetek között, melyek nem engem lesnek és nem boncolnak fel, nem lephetek meg itt senkit és semmit, és engem sem képes meglepni semmi ebben a meglepetésvilágban, a váratlan jelenések világában, akikre akkor is várok, ha nem várom őket; ők ugyanis akkor mutatkoznak meg, amikor még senki nem várja őket, pontosan abban a pillanatban, amikor megnedvesítődnek az ajkak, hogy fogadhassák a csókot vagy talán a fogakat vagy talán a szelet vagy talán azt a hófehér nyakat, amelyik épp feltárulkozik a hold számára, hűvös (két tőrben végződő) leheletek, a vámpír számára. Megérkeztünk a legbelső szobába, Ó, tárgy! Induljunk innen lefelé a lépcsőn, a kastély alatti barlangrendszerbe, tévelyegjünk a hosszú folyosókon távoli hívásokat követve, mintha egy hatalmas folyam torkolatától haladnánk a forrása felé, lépkedjünk óvatosan, ne verjük fel a sziklák porát, a molekulákon megülő kormot, és hagyjuk érintetlenül az óriási pókhálókat is, jogos tulajdonosaik akrobatikus mozgását követve, és úgy ajánlom fel itt a tárgyat a póknak, ahogy az ágyat annak a nőnek, aki magát ajánlja fel nekem.” (75–76.)

A dolgok áramában, mint láthatjuk, tárgy és személy, annak szelleme, árnyéka és tükörképe nagyjából a létezés azonos szintjén áll, mindegyikük egyformán erős jelenlétté válhat, és egyformán erőteljes hiánnyá is természetesen. Nehéz lenne jó magyar megfelelőt találni arra a szókapcsolatra, amelyet Luca épp ebben a könyvében vezet fel – az OOO-ra gondolok, amely franciául Objet Objectivement Offert, románul Obiect Oferit Obiectiv, angol fordításban Objectively Offered Object. Magyarul a három O betűt talán csak az Objektíven Odaajándékozott Objektum elnevezés adhatná vissza, Lucának azonban az ajándékozás gesztusával problémái vannak annak konvencionalitása miatt. A jelentés, hangnem szempontjából az Objektíven Felajánlott Tárgy állna közelebb az eredetihez. A továbbiakban inkább az OOO rövidítést igyekszem használni azokon a helyeken, ahol ez a fogalom szóba kerül.

Luca OOO-i egyébként azt a kiszámíthatatlan effektust, autentikus reakciót keresik a felajánlott tárgyak környékén, amely őszinte és váratlan, mint az ösztönök vagy az álmok reakciója. Ráadásul a kollektív tudattalan kivetüléseiként kerülnek értelmezésre: egy tárgy felajánlása valakinek, és ennek a gesztusnak a hatása összekapcsolódik Lucánál az álom alapvető, meghatározó elemével – a vággyal. Jellemző, hogy amikor Luca saját OOO-it értelmezi utólag, amelyeket barátainak és ismerőseinek ajánl fel, legtöbbször szexuális és gyakran agresszív tartalmakat vetít beléjük, akár férfiakról, akár nőkről van szó. „A felajánlott tárgy lehetővé teszi az igen tevékeny kollektív tudattalan bevezetését az egyének közötti tudatos és közvetlen kapcsolatok terébe, olyan összefüggéseket hozva létre, amelyeket még egy nagyon kezdetleges értelmezés is legalább annyira szubverzívnek, különösnek, revelatívnak mutatna, mint magukat az álmokat.” (27.) Maguk a felajánlott tárgyak egyébként talált vagy sajátosan megkonstruált tárgyak, azokhoz hasonlítanak, amilyeneket Dalí vagy Breton is készítettek. Nyugtalanítóak, nem funkcionálisak, miközben mégis emlékeztetnek távolról valamiféle funkcionális dologra. Kiváltott hatásuk sem a kiszámítható örömérzet jellemző módon: Luca tárgyai új mederbe terelik az addigi személyközi kapcsolatokat, magába a viszonyba írják bele a nyugtalanító jelleget. Az L betű című tárgy például egy baba, amelynek testfelületére mindenféle rejtvénykivágatokat ragasztott készítője, lába közé pedig egy másik (baba)fejet applikált, amely alsó fejből viszont zsilettpengék állnak ki. Bonyolult, agresszív jelentésű tárgy, amelynek szemlélése valószínűleg bárkiből zsigeri reakciókat vált ki, de a felajánlás gesztusa „személyre szabott” jelentést is létesít a tárgy, annak címzettje (André Breton) és persze a tárgy megtalálója/elkészítője között. E reakciók története is beleíródhat akár a jelentésekbe.

Luca számára a seb egyszerre provokált és provokáló, a vámpír pedig olyan figura, aki kész a vérontásra és a vér beszívására (Luca a lélegzésre és a csecsemők táplálkozási reflexeire egyaránt asszociál), de valamiféle áldozatra is képes ennek érdekében. A vámpírfigura elegáns és sápadt, mint egy dendi a századfordulós képi ábrázolásokon. És persze, mint már említettem, egyszerre aktív és passzív: „Behunyom a szemem, aktív vagyok, mint egy vámpír, kinyitom a szemem odabent, magamban, passzív vagyok, mint egy vámpír, és a vér, amelyik érkezik, a vér, amelyik távozik, a vér, amelyik már odabent van, bennem, képeket cserélnek, olyan ez, mint amikor tőrök csattannak össze. Most meg tudnék enni egy zongorát, lelőni egy asztalt, belélegezni egy lépcsőházat.” (83.)

A kötet angol fordítása éli a maga életét, számos ismertetést, recenziót találhatunk róla olvasónapló jellegű honlapokon, online folyóiratokban. Leggyakrabban André Breton vers, próza és esszé határain egyensúlyozó műveinek társaságában láttatják a kötetet: a Les vases communicants, a L’amour fou és persze a Nadja közelségében. Luca életművében a közeli rokonok az Inventatorul iubirii (A szerelemfeltaláló), illetve a franciául, D. Trosttal társszerzőségben írt Dialectique de la dialectique. Pszichoanalitikus megközelítések, mágikus jelentésadás, provokáció, erotikus kódrendszer: ezekkel a fogalmakkal lehetne vázlatosan körülírni Gherasim Luca ekkori, első ízben 1945-ben nyilvánosságra kerülő projektjeit.

(Ghérasim Luca: The passive vampire. Transl. Krzysztof Fijalkowski. Twisted Spoon Press, Prague, 2008.)

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s