Az álom antológiája

Reiter Róbert / Franz Liebhard

A gomolygó anyag és a lebegő állatok Reiter Róbert verseiben

A húszas évek közepe táján, az 1923-as és 1924-es versközlésekben válnak gyakoribbá Reiter Róbertnél azok a képek, amelyek a szürrealista költészet érdeklődési körén belül kitüntetett fontosságúak. Az anyag gomolygó világa ez: a fémek átalakíthatóak, és minden anyag bonyolult vegyi folyamatokban vesz részt („az ásványok váza szétesett”; „karbolforrások bugyborékoltak szakadatlanul”; „mész összeégette a kertek illatát / a kristálypatakok megfulladtak az iszapban / kén megölte a füveket” – Atyámmal a Holt-tenger partján; „aranyodat mossák este a fénypatakok medrében”; „az idő kénszínű robaja ez s te meggyulladsz / nyugtalanok vagyunk, mint a higany” – Tabala-dal; „Dicsértessék az anyag, mely a hidegben összehúzódik s a melegben kiterjed” – Dicsértessék; „a szabályos ezüsthasáb is megfeketedett azóta” – Fényrokonunk; „árnyéka olyan lett mint az opál és összezsugorodott” – Kárpitos volt a szomszédom). A példák természetesen gyarapíthatók lennének még: e szövegek mögé a misztikát és az alkímiát tanulmányozó André Breton vizsgálódásait gondolhatjuk oda viszonyítási pontként. Az anyag átalakulásainak követése az irodalmi szövegben természetesen a nyelv önreflexiójaként is olvasható: ezekben a folyamatokban Reiternél leggyakrabban szemlélőként van jelen az emberi tényező. Figyeli az átváltozásokat, próbálja megérteni azokat, de ő maga a legritkább esetben aktív, kezdeményező az idézett szövegrészekben.

Continue reading

Advertisements