Magyar dada? Megjegyzések az IS folyóiratról (1924–1925)

Az első IS-szám Pán Imre-versei mintha Mezei Árpád gondolatmeneteinek művészi projekciói lennének,[1] tördelésük is összekapcsolja, egymás kontextusába helyezi őket, hiszen folyamatosan, közvetlenül a Forma című írás zárlata után kezdődnek a Pán-versek.

Rendkívül markáns, jól körülhatárolható az a motívumrendszer, amely Pán Imre itt közölt szövegeit meghatározza.

Leggyakoribb a mozgás/mozdulatlanság képzetkör explicit, olykor oximoronszerű feltűnése („összetörik a mozdulatlan történéseket”; „kőarcok szakadatlan forognak, / születések bontják anyagok / halottköreit”; „anyagtalan rendszerek / bekövesednek a mozdulatba”). Jól érzékelhető itt, hogy a Pán Imre-versek ugyanazokat a paradoxonokat állítják előtérbe, amelyek a Mezei-szövegben a Minkowski-féle elvekre való hivatkozást tették szükségessé. A mozdulatlanság, amely időben, például a növekedés által válik mozgássá, vagy az a fajta mozgás, amelyet állandó, változatlan testek, dolgok végeznek, meghatározó ezekben a szövegekben. Az időbeliségben hasonló paradoxonok kódolhatók az „ismétlődés” fogalmába – ezzel is gyakran találkozunk a Pán-versekben: „megszakítják a létező dolgok / visszatérő anyagformáit”; „jelenismétlés”. Feltűnő a „meder” motívumának jelenléte is, amely ugyancsak az időbeliséget teszi képileg megragadhatóvá, miközben a hérakleitoszi paradoxont is megidézi látens módon: „Óramutatók keresik a távolságok medrét”; „Óralapok medre”; „Folyómedrek átszakítják az erdőöveket”.

Pán Imre verseinek szintaxisa többé-kevésbé változatlanul hagyja a köznapi kommunikációra jellemző nyelvtani szabályokat, általában kijelentő mondatokat használ – amikor ettől az elvtől eltér, akkor általában egy- vagy kétszavas mondatokat, afféle leíráselemeket iktat be, asszociatív logika szerint: „Napévek. Hideg égöv.”; Esőgyűjtő asszonyok. Völgyek.”; „Háztetők, kertek. / Név.” A felsorolások elemei általában statikusságot sugallnak, hiszen névszói jellegűek. Lényegesen ritkább, amikor igéket helyez egymás mellé Pán Imre, hasonlóan asszociatív logika szerint: „Este, kiolt, betorkoll, bujdosik, / járhat, elhajlik, keresgél, este, este, / visszaérkező, feljön.” Itt kerül a Pán-vers legközelebb ahhoz az összhatáshoz, amit Kristóf Károly költeményei keltenek általában – hiszen Kristóf lényegében eredeti jelentésüktől megfosztva, hangtestükre redukálva iktatja be verseibe a szavakat, és ezt a hatást jórészt éppen a szintaxis felborításával, megszüntetésével éri el. Másik közös eljárás a Pán Imre és Kristóf Károly IS-beli verseiben a nonszensz szókapcsolatok képzése. A sikerültebbek e szóösszetételek közül mintegy elvágják a jelentés és értelem közötti szálat, és elsősorban hangsorként, közvetlenül érvényesülnek („esküzománc”, „háztörpe”, „időszent”, „bádogszakáll” – Kristóf Károly; „felhőél”, „erdőgátak”, „hártyakunyhók”, „géphalászok”, „ezüstmeder”, „forgóévek”, „erőér” – Pán Imre).

Hipotézisként e példák alapján is felvethető, hogy az olyan avantgárd irányzatok, mint a dada, a konstruktivizmus és a szürrealizmus gyakran kevésbé poétikájuk révén, inkább szemléleti és motivikus jegyeik alapján különíthetők el egymástól. A dada „világképe” ebből a szempontból ismeretelméletileg radikális – mesterségesen kreáltnak, önkényesnek mutatja a jelentéseket és az összefüggéseket, illetve magát a felszínt tekinti egyenlőnek a jelentéssel. Mindezek megmutatására a groteszk, a komikum, az abszurd hangnemét preferálja. A konstruktivizmus az absztrakció elve szerint bánik a jelentésekkel, nem tagadja az összefüggések létezését, legfennebb olyan szinteken találja és mutatja meg őket, ahol azok már kevésbé felismerhetőek a köznapi „emberi” logika és érzékszervi működés számára. Tónusában többnyire hideg, tárgyilagos. A szürrealizmus ismeretelméletileg „optimistább”, mint a dada, egyfajta rejtett igazságig szeretne eljutni, amelyik az emberi pszichében rejtőzik, és amely elé mindenféle gátakat helyezett el a nappali tudat, a ráció, a nyelv illetve a társadalmi konvenciók rendszere általában. Inspirációért szívesen folyamodik éppen ezért az archaikus, a mágikus, az értelem-előtti vagy azt megkerülő világképekhez, ugyanakkor „szürrealizálja”, új kontextusba helyezi azokat az elemeket. Poétikailag ugyanúgy a véletlenszerűség, asszociativitás formáit preferálja, mint például a dadaizmus, de „szótárát”, motívumkincsét tekintve máshonnan merít, nem annyira a köznapi vagy groteszk/szenzációs elemek világából, mint a dada, hanem inkább az archetípusok, az álmok, látomások, misztikus művek világából.

Részlet. A teljes írás a Létünk folyóirat 2011/1-es számában olvasható, l. itt.


[1]              Pán Imre összesen tizenkét verset közölt a lapban. Hangok, Vándorkörök, Várak, Játék, Keréknyomok, Sorok, Határok, Árkok című/kezdősorú versei az 1924-es IS-számban jelentek meg, Számok, Télszigetek, Kőforgók, Napok című/kezdősorú szövegeit az 1925-ös szám közli.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s